SzerethetŐk

Sokan állítják: „minden csoda három napig tart…”
De mi, az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete abban hiszunk, hogy lehet ez másként is!💝
Hiszünk az álmokban, a mások álmában, s szeretjük az álmokat valósággá nemesíteni. 🙏😇💗
Talán sokan emlékeznek, hogy 2023. márciusában a Down- szindróma világnapján az Anyák Egyesülete az SZKA és a közönség összefogásával megvalósította az „Ugyanolyan, mint Te!” kampányt. Színes bannerek díszítették a várost és a Down-szindrómás gyereket nevelő családokkal együtt megmutattuk a közösségnek, a világnak, hogy a másság is lehet gyönyörű. 💝😇
Egy újabb csoda szülése indult el az SZKA Odaadó estjén!
Hiszen mi, az Anyák Egyesülete önkéntesei a „SzerethetŐk” projekt megálmodói, azt tűztük ki célul, hogy egy év alatt legalább 12 alkalommal fejlesztő jellegű zenés-táncos foglalkozást biztosítunk gyógytornászok vezetésével.
Mi már próbáltuk, az első alkalom felemelő és lélekmelengető volt. 💝
A szülők kérésére folytatjuk a táncot. Azt akarjuk, hogy ne csak egyszer egy évben egy nap szóljon a másságról. Hiszen a mozgás minden ember számára öröm és feltöltődés lehet. 🤗
Programunkon többek között a közösség ereje, az önmagunkhoz és társainkhoz való kapcsolódás kerül fókuszba.💗🤗😇
Itt senki sem kell profi táncos vagy sportoló legyen.😉 Egyszerű, zenés -táncos foglalkozásra várunk mindenkit, kicsit – nagyot, fiatalt – időst, nőt – férfit egyaránt.💗
Találkozunk: 2023. július 13-án, csütörtökön 16 órakor az AnyaKuckóban (Székelyudvarhely, Kuvar utca 10 szám – hátsó bejárattal szemben)
Szeretettel várnak mindenkit a legmosolygósabb családok és a csoportvezetők: Tamás Edith és Hadnagy Ágnes gyógytornászok 🤗
A foglalkozás az SZKA Odaadó est program támogatásával valósul meg. Köszönjük a támogatást!💝
Az eseményen fényképek és videók készülnek, melyet az Anyák Egyesülete a program népszerűsítésére és a pályázat elszámolására használ.