Önkéntesek

akik segítenek nektek

– képzett, önkéntes szoptatási segítő, dúla, gyermekágyas segítő, okleveles gyermekgondozó és felnőtt képző 
Hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor, azon a 2009-es májusi napon, elvitt Martinovichné Debulay Bianca, IBCLC – akkoriban még LLL csoportként működő Szoptatás támogató baba-mama csoportjába, ahol megérintett és elvarázsolt a csoport hangulata, az önzetlen segíteni akarás elhívatása. Akkor indultam el magam is a La Leche Liga képzésén. Még az év őszén elindítottam itt Erdélyben, Székelyudvarhelyen a saját kis csoportomat, mely azóta is havi rendszerességgel működik, ahol az édesanyákban levő kérdéseket beszéljük át, megerőstem anyai kompetenciáikban. Szinte a csoportvezetés megkezdésével egy időben kezdtem a MaMo Kismamaklubban a várandós kismamák felkészítését a szoptatásra, mivel hihetetlen, hogy milyen sok tévhit övezi a szoptatást, és a legtöbb szoptatási nehézséget és bizonytalanságot ez okozza a szoptató anyáknak. 
Sok évi önkéntes munkám során nagyon, a folyamatos fejlődni akarás volt bennem, mely érdekében évente több alkalommal is kiutaztam külföldi képzésekre (La Leche Liga, Anyatejút tudásközpont, PAF Pozitív Attitűd Formálás – Az emberibb egészségügyért képzések, Szoptatásért Magyar egyesület, Egyensúly Közhasznú Egyesület), konferenciákra, hogy mindig naprakész információkkal tudjam segíteni a hozzám forduló édesanyákat. Több Babarát kórházban volt lehetőségem betekintést nyerni és kórházi gyakorlati képzésen venni részt.
Gyakran éreztem, azt, hogy sok édesanya lélekben a szülőszobán maradt, s ebből eredendőek a szoptatással, a babára hangolódási problémái. Sok kirakó darab helyre került, ezzel kapcsolatosan, amikor elvégeztem a Dona International dúlaképzését, s nagy szívfájdalmam, hogy nálunk nincs lehetőség ezt a szakmát gyakorolni. 2018-tól az Anyatejút tudásközpont segítségével, már 2 Önkéntes szoptatást segítő képzést is szerveztünk Székelyudvarhelyen, annak érdekében, hogy itt Erdélyben is több édesanya tudjon hiteles segítséget kapni, hiteles segítőktől. 
Az elmúlt évek tapasztalataiból, be kellett látnom, hogy sajnos, sok kismama csak a szülésre készül fel, a szülés utáni időszak, az mindenkinek természetes, hogy menni fog. Ennek segítése érdekében gyermekgondozó szakterületen és gyermekágyas segítő képzésekkel fejlesztettem tudásomat, hogy minél hitelesebben és szélesebb körben tudjam segíteni a családokat. 
2019-ben Hadnagy Ágnes önkéntes édesanya társammal elindítottuk a szülés utáni időszakra való felkészítőnket, a „Babaváró-Család születik! Cukormáz nélkül a babavárásról” workshopot, ahol a szülés előtt hiteles információkat, gyakorlati felkészítést kapnak a párok a babázás időszakáról. 
Számos helyen tartok felkérésre beszélgetéseket, csoportfoglalkozásokat, előadásokat és szakmai képzést a szoptatás terén, mind-mind szívügyeim: a MaMo-s elméleti és a Babavárós gyakorlati felkészítés várandósoknak, a Caritas Gyermekgondozó szakképzése, az egészségügyi dolgozókkal szervezett tapasztalat cserék – esetmegbeszélők, az Anyatejút Tudásközpont szervezésében a képzett, önkéntes szoptatási segítők Esetmegbeszélői, az édesanyákkal való csoportfoglalkozások, a civilszervezetek által szervezett  rendezvények. Nagy megtiszteltetés volt 2020-ban Bruncsák Anna nagyváradi önkéntes szoptatási segítő kolleganőmmel előadást tartani az IX. Laktációs konferencián, az Anyatejút tudásközpont szervezésében.   
Magam kétgyermekes édesanya vagyok, akiket a férjemmel szeretetben nevelünk. Hivatásomban szoptatási segítő, az édesanyák lelki és gyakorlati támogatója, az udvarhelyszéki Anyák Egyesület megálmodója, melynek keretén belül önkéntes anyatársaimmal segítjük, támogatjuk az édesanyákat és családjaikat az anyaság útvesztőiben, mert hiszem, hisszük, hogy egymást segítve, támogatva sok-sok hálás szemű szoptatott, hordozott, szeretetben nevelt, mosolygós baba születik és nő fel!
Elérhetőség: 0752-522.227 (Kérlek, ha épp nem sikerült elérned, írj sms-t, melyben légyszi írd le, hogy milyen gondotok van, s lehetőségeimhez mérten igyekszem minél előbb jelentkezni, visszahívni.)

– gyógytornász, okleveles kismama torna oktató, hordozási tanácsadó, dúla és önkéntes szoptatási segítő
Történetem kibontakozását az egyetemi éveim alatt tapasztalt, korai fejlesztés határozta meg. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi orvosi egyetem Balneo-fizio-kinetoterapia és rehabilitáció szakán végeztem 2013-ban. Ez idő alatt betekintést nyertem a marosvásárhelyi családok, kisbabák életébe és ennek meghatározó szerepe volt abban, hogy hazaköltözve szülővárosomba, lehetőséget próbáltam teremteni, arra, hogy a megszerzett tudásommal, fejlesszem, újítsam és lehetőséget teremtsek, azok számára, akik itthon álmodták meg a jövőt a gyermekük számára. 
    Okleveles kismama torna oktatóként képzést kaptam, a terhesség és a szülés utáni mozgások megtanítására és az ebben rejlő lehetőségekre. A Dona International Approved Birth Doula Workshop keretén belül képzést kaptam a várandós nők támogatására a terhesség és az ezt követő időszakra egyaránt. A MaMo klub előadójaként rendszeresen tartok előadást minderről, amit gyógytornászként szakmai tudásommal segíthetek a várandós nők számára.
2015-ben Bekő-Fóri Zenkő színésznővel közösen megálmodtuk az Ölbebabák hordozós klubot, így alakult ki az Udvarhelyszéki babahordozók csoport amelynek szerepe az egészséges babahordozás népszerűsítése volt.
2017-ben elvégeztem a ClauWi Magyarország hordozási tanácsadó képzését, ezt követő évben oklevelet szereztem, hiszen a gyógytornában végzett munkám során felismertem, hogy a kisbabák testi és szellemi fejlődését segíti, ha megfelelő eszközben, igény szerint helyesen hordozzuk őket.
2019-ben részt vettem az Anyatejút Tudásközpont szoptatási segítő alaptanfolyamán, mellyel alapvető szoptatási kérdésekben tudok segítséget nyújtani a hozzám forduló családoknak. Ebben az évben már édesanyaként tapasztaltam meg ennek fontosságát az információkkal telített, de tévhitekkel túlcsorduló világban.
Szintén ebben az évben, számomra egy igazán értékes, hiteles szakemberrel, Fekete Évával  elindítottuk a szülés utáni időszakra való felkészítőnket, a „Babaváró-Család születik! Cukormáz nélkül a babavárásról” workshopot, ahol a várandósság időszakában, gyakorlati felkészítést kapnak a párok a babázás időszakáról.
Hiszem, hogy a közösség építésben van a jövő és mindennek az alapja az egészséges család. Szívügyem ennek segítése a szakmai tudásommal és munkámmal.
Elérhetőség: 0740-821.969 (Kérlek, ha épp nem sikerült elérned, írj sms-t, s hamarosan jelentkezem.)

– gyermekgyógyász főorvos, IBCLC – laktációs szaktanácsadó
Dr. Bodoni-Imre Tímea 2007-től gyermekgyógyász főorvos vagyok Székelyudvarhelyen. Két gyermek édesanyja vagyok. Szívügyem az anyatejes táplálás promoválása, így 2013-ban IBCLC szoptasi tanácsadói képesítést szereztem. A munkám a hivatásom, a gyermekgyógyászat és a szoptatási tanácsadás mellett, az „ERPE” Szakcsoport tagja vagyok. 2018-ban az Anyatejút Tudásközpont meghívásával megszerveztem az első Szoptatási alapismeretek konferenciát egészségügyi szakdolgozók számára. Évek óta rendszeres előadója vagyok A Caritas és számos helyi civil programnak, kezdeményezésnek. 2020-tól a Mamo Kismama klub eladója vagyok. Szívügyemnek tekintem, hogy minél több édesanyának és babájának része lehessen a szoptatás áldásos hatásában!
Elérhetőség: 0740-699.166, Messenger: https://www.facebook.com/bodoniimre.timeatunde 
Személyesen: a Poliklinika Gyerek rendelőjében, előzetes programálás alapján, családorvosi küldő papírral (tel: 0720-208.820)

– képezett, önkéntes szoptatási segítő
Három csodálatos gyermek anyukája vagyok, aki aktívan és teljes odaadással szoptatja harmadik csöppségét. Az én „márpedig szoptatni fogok” hitem még az első gyerekemmel való várandósság alatt erősödött fel bennem, nem törődve azzal, hogy én nem élveztem eme áldást születésem után 6 héttel. Beleástam magam az irodalomba és kapaszkodót próbáltam meríteni, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Általános szabályok, szoptatási technikák és mindenféle tanács között csak az nem volt leírva, hogy nekem miként fog ez működni. Akkor még nem volt városunkban Babaváró workshop, nem volt ennyi információ, támaszt nyújtó önkéntes anyuka a szoptatás terén, hogy biztonságban érezzem magam e tekintetben. Hogy miként is jutottam el addig az elhatározásig, hogy 2019 márciusában önkéntes szoptatási segítővé válljak, röviden elmesélném nektek.
Minden szülési történet más és más, és ez ettől ilyen csodálatos és egyedi. A fiam faros elhelyezkedése császármetszést eredményezett. Lelkileg megviselt, hiszen az elképzelt szülési álmom szöges ellentéte volt annak, ami rám várt. Az akkori olvasatomban az volt, hogy szoptatatás terén is adódhatnak fennakadások, és ez bevallom kissé frusztrált és lehangolt. Szülést követően nem volt még aranyóra, rögtön el is vitték a kicsit, szoptatni jóval később hozták. A segítőkész nővérkének és az én rendíthetetlen, már-már dacos hitemnek köszönhetően békésen szopiztunk, még akkor is, amikor a fogaimat kellett összeszorítanom (mint utólag kiderült) a nem megfelelő ráharapás miatt. Amennyire gyakran csak tudtam, mellre helyeztem, így a harmadik napra be is indult a tejem. Megnyugvás volt számomra, hogy nem éreztem semmiféle lemaradást amiatt, hogy császármetszés útján hoztam világra a gyermekemet. A gyermekágyi időszakban sok elbizonytalanító baráti-, és családi tanácsot kaptam, amik miatt halványodni látszott az önbizalmam, de úgy általában minden téren. Nem volt bátorságom és erőm bízni az ösztöneimben, pedig láttam a gyerekemen, hogy nyugodt, jól alszik, mosolygós, jóllakott szopi után, a pisis és kakis pelusok száma is megfelelő volt, de mivel nem az átlagos 2/3 óránkénti evési rutint tartotta, lelkileg sokszor a kétségek közé hajszolt. A mindenben is támogató férjemnek és természetesen Évának, az akkor még egyedül törtető szoptatási segítőnek köszönhetően sikerült megnyugvásra lelnem és kizárni a külvilág “ jó szándékát”. Felismertem, hogy szopi terén mennyire fontos a lelki egyensúly megtartása és a zavaró, a megkérdőjelező be-beszólások kizárása, majd megtalálni a megfelelő szoptatási pózt, ami babának-mamának kényelmes, beszélgetni anyatársakkal/tanácsadóval egy-egy „zűrösebb” nap után és merni tanácsot kérni, ha úgy érezzük elakadtunk. Az elválasztás is gördülékenyen ment, igazából lelkileg engem viselt meg a legjobban…
A második várandósságom alatt bíztam magamban, és abban, hogy ha a nagyot majd’ 2 évig szoptattam, ezúttal sem lesz ez másként. A helyes mellre tételt elsajátítva csak a szoptatás adta örömöt, az erőt, mely egy apróságot életben tartani képes érzést nyújtotta. Rengeteg segítséget kaptam az idők folyamán, ennek okán késztetést éreztem magamban, hogy más anyukákon segítsek, de kézzel fogható bizonyítványom nem társult emellé, mígnem fel nem figyeltem Rózsa Ibolya, Anyatejút tudásközont, szoptatást segítő alaptanfolyamára. A legjobb döntés volt akkor részt venni a kurzuson, a hiányosságokat kipótolni és bővíteni ismereteimet a szoptatás terén. Hálás vagyok az ott tanultakért.
Elérhetőség: messenger: https://www.facebook.com/sabarab.akinom

– pszichológus 
Fontos számomra, hogy hasznosnak érezhessem magam a családom és munkán kívül is. Már gimnazistaként is önkénteskedtem. Nem véletlenül választottam segítő szakmát sem.
Jelenleg rendszerszemléletű egyéni-, pár- és család pszichoterápia szakirányba tanulok tovább.
A pszichológiai alapképzést és rögtön utána az Iskolapszichológia és tanácsadás mesterit Kolozsváron, a Bábes-Bolyai Tudományegyetemen végeztem. Egyetem után néhány évig külföldön éltem, aztán mégis úgy alakult, hogy Székelyudvarhely mellett alapítottam családot.
Na de milyen jó, hogy az élet így adta és belecsöppenhettem az udvarhelyszéki Anyák önkéntes kis csapatába. Nagyon erős, segíteni akaró és tiszta lelkű társaság. Szeretek közéjük tartozni és közös értékrenddel, tervek megvalósításával jó ügyet szolgálni.
Az önkénteskedés számomra azt jelenti, hogy elvárások nélkül adunk magunkból egy kisebb vagy nagyobb darabot, akkor és ott segítünk ahol szükséges. Az én esetemben ez azt jelenti, többek között, hogy főként azokat az édesanyákat igyekszem lelkiekben támogatni, akik hasi szüléssel hozták világra a gyermeküket. Magam is kétszeres császáros édesanya lévén mélyen átérzem, milyen mérhetetlen fájdalom, csalódás, kiszolgáltatottság és önmarcangolás uralkodhat el egy édesanyán, akinek másként alakultak a szüléssel kapcsolatos tervei, vágyai. Újdonsült anyukaként rohamos fizikai, lelki, személyiségbeli adaptálódásokra van szükségünk. Ilyenkor kimondhatatlanul sokat jelent egy támogató, segítő női közösség. Azt gondolom, hogy mindannyian hálásak és büszkék lehetünk ezért az egyesületért.
 Igyekszem évente legalább 2 szülésélmény feldolgozó csoportot indítani. A csoportba várunk, hogy ha hasi szüléssel adtál életet gyermekednek és :
– neheztelés, rossz érzés van benned a szülésed kapcsán
– nehezen tudsz továbblépni, nem érted hogy mi történt
– a szülésed során vagy után nem érezted, hogy a döntésbe bevontak, a kontrollt elvesztetted a folyamatok felett
– úgy érzed nem tudtál úgy szülni, ahogy szerettél volna
– nincs lehetőséged a saját megélésedről beszélni, egyedül érzed magad.
Elérhetőség: 0752-394.505

– önkéntes hordozási segítő, a Hordozós kölcsönző működtetője
Az udvarhelyszéki Babahordozós csoport tagja vagyok több mint hét éve. Két gyerek anyukája (3,5 és 7), mindkettőt hordoztam és emellett önkéntesen folyamatosan aktív tagja vagyok a csoport működésében.
Szívügyemnek tekintem, hogy minél több családhoz eljusson a hordozás élménye. Hiszem, hogy rengeteget segíthet a hétköznapokban egy megfelelően kiválasztott eszköz. Elhivatottságommal, tapasztalatommal és segítő szándékommal igyekszem minél több családnak segíteni.
Elérhetőség: messenger: https://www.facebook.com/kolozsvariorsika

Deé Ágnes vagyok pszichológus, rendszerszemléletű pár- és családterapeuta, tanácsadó, gyászkísérő. 
Az Udvarhelyszéki Anyák Egyesületének lelkes önkéntese. Hazaköltözésem után Éva és Ágnes nyitottsága által kerültem az Egyesülettel kapcsolatba, hiszek a küldetésükben, így maradtam . Tudom, hogy a lelki élet nehézségei, a különféle konfliktusok, a helytelen megküzdések rengeteg akadályt gördítenek a mindennapjainkba, s ezáltal tulajdonképpen a boldogulásunk útjába. Hiszem azt, hogy az önismeret, a traumák és egyéb veszteségek feldolgozása minden értelemben felszabadító. Saját sérüléseink felismerése, feldolgozása új lehetőségeket nyit, úgy a saját, mint a párkapcsolati életünkben, s nem kevésbé a gyermekünkkel való kapcsolódásunkban. 
Szülők gyermekeikkel kapcsolatos nehézségekkel kereshetnek meg, mint például az elhúzódó szobatisztaság, viselkedésproblémák, ágybavizelés stb. Felnőttek párkapcsolati nehézségeiben, veszteségfeldolgozásában, gyermekkori sérülések feldolgozásában tudok segíteni. 
Két „szívügyem terület” továbbá a szexualitás és a gyászfeldolgozás, és bár messze állnak egymástól, mindkettő elsősorban tabusított volta miatt kiemelten fontos és figyelemre méltó. Két utóbbi témával prevenciós jelleggel is foglalkozom. Gyászfeldolgozás témakörben különös figyelemmel fordulok a kismamák gyásza iránt (lásd Vendégbabák csoportok) és a kisgyermekek gyászfeldolgozása felé. 
Keressetek bizalommal a dee.agnes.pszi@gmail.com email címen vagy a rendelőm facebook oldalán (Deé Ágnes pszichológiai magánrendelő) https://www.facebook.com/deeagnespszichologus 

– képzett, önkéntes szoptatási segítő 
A gyermekáldás az egyik legcsodálatosabb dolog egy párkapcsolatban, de vele együtt sok megpróbáltatás is érkezik. Az anyaság vállalása, a várandósság és szülés körülményei, nálam, sok drámai fordulóponttal jártak. Így elég nehéz batyuval indultam útnak az anyaság világába.
Célom az volt, hogy magam és mások számára egyaránt eloszlassam a tévhiteket és megmutassam, nem csak egy irányvonal létezik a gyermekáldás során. Az elképzelésem az volt, hogy háborítatlanul fogok szülni, a kisbabám mellett leszek az első pillanatokban, igény szerint fogok szoptatni, ráadásul jó sokáig. Nagyon kemény harcot vívtam meg, hogy az ösztöneim, az elveim, a megszerzett tudásom és a szeretet összhangjában tudjam végigjárni utamat. Sikerült!
Nálunk, a szopizás a joker mindenre. Ennek köszönhetően kiemelt résztvevői voltunk a X. Séta a szoptatásért rendezvénynek. A várandósság- szülés- születés esetében felmerülő kérdéseim indítottak el egy újabb tanulási folyamaton, és ennek köszönhetően a környezetem elismerésének örvendhetek, mint önkéntes szoptatási segítő, amelynek alaptanfolyamát 2019-ben végeztem el, az Anyatejút Tudásközpont szervezésében. 2021-ben megosztottam tapasztalataimat az Anyatejút Webináriumán, a XI. Online Laktációs Konferencián.
Jelenleg: feleségként és anyaként tevékenykedem, amúgy meg vallás-, magyar nyelv és irodalom tanárként dolgozom. Boldog házasságban élek, két csintalan kisfiú társaságában, de találkozhatsz velem az írói állnevemen, a publikált könyveim  során, a Bogos Boróka névvel is. Erdélyország az én hazám, jelenleg Oroszhegyen élek. Kitartó, nőiesen akaratos, vidám és becsületes vagyok!
Úgy érzem, sikerült az anyai szerepkör nehéz, de csodás pillanataiban az elképzelt utamat végigjárni és kiteljesedni. Ennek fényében szívesen segítek, legjobb tudásom szerint, ha valamiben szükségét érzed!
Elérhetőség: 0754-438.006
Messenger: https://www.facebook.com/bbogos 

– képzett, önkéntes szoptatási segítő és általános orvosi asszisztens
Gyakorló édesanyaként, öncélúan kezdtem el tanulni, segítséget kérni a szoptatás terén. Első gyermekemet három hónapig szoptattam és elhittem, hogy nem vagyok elég jó, nincs elég tejem és feladtam. A szülés után a második legnagyobb ajándék a szoptatás egy nő életében.
A második kislányommal tanultam, tapasztalatam meg, hogy a szoptatás nem egyszemélyes küzdelem, hanem csapatmunka. Csapatmunka a babámmal, a férjemmel, a családommal és az „anyatársakkal”.
Hiszem, hogy egy anyának szüksége van arra, hogy megerősítsék, hogy legyen, akinek feltegye az estlegesen értelmetlennek tűnő kérdéseit és hiteles válaszokat kapjon. A szoptatás egy varázslat, egy megélhető csoda.
Az én történetemben néha sebesen fájó, vérző fejezetek is voltak, de ezek által lett még értékesebb a két év és három hónap amíg a kicsi lányomat szoptathattam.
A szoptatás nem mindig rózsaszín felhőben ágyazott történés, de hiszem, hogy minden anyuka akar, csak néha nehezebb, mint amire számított a szoptatás. Ezért kell egy csapat, egy biztos pont, aki segíthet, ha van rá szükség. Kereshettek bizalommal.
Elérhetőség: messenger: https://m.me/renata.katona.1044

– képzett, önkéntes szoptatási segítő, hordozási tanácsadó, dúla 

Szívügyem! – támogatni, hiteles információkkal ellátni, biztatni, megerősíteni minden édesanyát és családját, aki szeretné gyermekét szoptatni, hordozni.
Első terhességem alatt, 2015-ben eljártam minden környékemen található felkészítőre, egyszerüen mert így szeretek felkészülni mindenre. Ekkor ismertem meg Fekete Évát. Ő az én mentorom, aki megmutatta, hogy igenis létezik egy olyan út ahol legjobb tudásommal ott lehetek a babáimnak, eltörölt rengeteg (mai napig terjengő) tévhitet a fejemből, megerősített, támogatott és erőt adott. Ilyen példaképpel úgy éreztem nekem is tennem kell valamit. Így kezdődött a képzéseimnek sorozata.
2017-ben végeztem el az Önkéntes szoptatási segítő képzést azért, hogy én is segíthessek az édesanyáknak. A marosvásárhelyi édesanyák meghívására Geréd Ágnes dúla felkészítőt is sikeresen kijártam mert fontosnak tartottam önmagam megerősítését.
Következő évben, az akkor 8 hetes kisfiammal, elvégeztem a ClauWi Magyarország hordozási tanácsadó képzését, mert a hordozás is fontos szerepet játszik életünkben.
2018-ban az udvarhelyszéki Anyák egyesülete és az Anyatejút Tudásközpont szervezésében, kórházi gyakorlaton vettem részt Budapesten a Szent István kórház, bababarát gyermekágyas osztályán.
A járványhelyzet megjelenéséig, heti rendszereséggel tartottam Hordozós táncot, a zenés mozgásra nyitott édesanyáknak. Két csodálatos gyermek édesanyja vagyok, akik születés, szülésélményük meghatározó volt életemben, mivel a lányom hasi-, a fiam VBAC (császármetszés után szült) szüléssel érkezett e világra.
Elérhetőség: 0745894328, Parajd és környékén szívesen segítek személyesen is.
Messenger: https://www.facebook.com/izolda.vajda

– képzett, önkéntes szoptatási segítő 
Márti vagyok, két csodás kisgyerek anyukája. Mindig is fontosak voltak számomra a gyerekek, olyannyira, hogy tanítói pályára készültem, rengeteget olvastam, hogyan lehet a pszichológiai és pedagógiai elveket egyeztetni, hogy lelkileg minél többet tudjak nyújtani számukra. 
Mielőtt megszületett a lányom, rengeteget olvastam a szülésről, aztán a szoptatásról, anyatej fontosságáról. Mikor meglett a mi kis csodánk, a gyakorlatban teljesen más volt megèlni azt, ami annyira egyszerűnek tűnt a könyvekben. Egyet tudtam. Gyerekem anyatejen kell felnőjön, legalább 6 hónapos koráig, hiszen a maximálisat kell nyújtsam neki, amiben tudom. Nagyon nehéz első 3 hetünk volt, rengeteg sìrással, „az eszik, alszik” nálunk nem működött. Lassan minden kialakult, de természetesen csakis segítséggel, lelki támasszal, biztatással és hiteles információval. 
A tévhitek sorozatatait hallottam, azt is, hogy minek ragaszkodom ennyire görcsösen a szoptatáshoz, de én tudtam, hogy ennek menni kell, tejcsi van, csak a lányom szopizik nehezebben. Lassan ki is alakult minden. Onnan kezdve tudtam, én is akarok segíteni másoknak. 
Kisfiammal való várandósságom alatt is szoptattam a lányomat, aztán egy évig tandem. Rettenes averzió fogott el, mikor a lányom szopizott, sajnos erről keveset beszélnek az anyukák és nagyon megviseli őket. Támogatom a hosszantartó szoptatást, ezt kutatások is alátámasztják, hogy régen is így volt és mennyire egészséges. Hogy meddig szabad szoptatni? Ez csakis a babádra és rád tartozik! Ezt tanácsolom minden édesanyának! 
Képzett önkéntes szoptatási segítőkènt 2019-től lètezem hivatalosan, és igyekszem bátorítani minden édesanyát, de csakis azokat, akik segítséget kérnek abban, hogy anyatejjel táplálják gyermeküket (van, aki nem szeretnè, ezt tiszteletben kell tartani). Kedves anyukák, bátorkodjatok segítséget kérni, mi itt vagyunk nektek.
Elérhetőség: Messenger: https://www.facebook.com/fodor.marta.1232 

család- és párterapeuta, addiktológiai tanácsadó
Barátaim közül többen is megkérdezték, hogy valójában mivel foglalkozok család- és párterapeutaként.
Azért hoztam létre a saját oldalam a közösségi oldalon, hogy bejegyzéseimmel gondolatokat oszthassak meg mindenről, válaszolhassak az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Nem kívánok életigazságokat megfogalmazni, nem gyógyítok és nincs szándékom tanácsot sem adni. Nem értek a diétás ételekhez, nincsenek eladó termékeim és nem számolom a lájkokat.
Ha kérdésed van, írj.
Szenvedélybetegekkel és hozzátartozókkal való egyéni vagy csoportos terápiákra, továbbá családdal, párral való terápiákra várlak.
Elérhetőség: e-mail: orbanmelinda00@gmail.com
Messenger: https://bit.ly/36HLE3m

Szabó Zsuzsánna vagyok, pedagógus, az Artera Alapítvány munkatársa, a Csiporka játék- és alkotóműhely vezetője, de más területeken is tevékenykedem, többek között játszóházvezetőként, rendezvényszervezőként, táborvezetőként, valamint több kismesterség oktatójaként. 
Középiskolás korom óta tudom, hogy fő tevékenységem a gyerekekkel, a gyerekek közelében kell hogy történjen, ezért is választottam a pedagógusi pályát. Az alternatív, after school-os gyerektevékenységek állnak a legközelebb hozzám. 
Várandósságom alatt ismertem meg az Udvarhelyszéki Anyák Egyesületének sokszínű tevékenységét, s bizton állíthatom, erős bástya a családok életében! Nagyon sokat köszönhetek az egyesületben tevékenykedő alaptagoknak és önkénteseknek, ezért is hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra, hogy én is az önkéntesek és segítők sorát bővíthetem. 
Igyekszem a különböző rendezvényeket, programokat színesíteni, többek között kézműves-tevékenységekkel, játékokkal, a család apraja-nagyja örömére.
Elérhetőség: zsuzsannajohanna@gmail.com
Messenger: https://www.facebook.com/zsuzsanna.miklos.33 

Külön köszönet a háttérből segítő „földi angyaloknak” és a „szürke eminenciásoknak” a sok önkéntes segítségért! Köszönjük, hogy vagytok!