Kölcsönző
a hely, ahol kipróbálhatsz új eszközöket

Tudtad, hogy gyermekünket 3 év alatt átlagosan 18.479-szer vesszük ölünkbe? És ez még  csak egy minimális szám a végtelenhez képest, amit érzünk nap mint nap gyermekeink mellett.

A babahordozás az emberiséggel egyidős utódgondozási eszköz, az életben maradás és a babák fejlődésének záloga. Az udvarhelyszéki Anyák Egyesületének szakemberei és önkéntesei szívügyüknek tartják az egészséges kötődés kialakításának alapvető lépcsőfokainak megismertetését és támogatását a baba, anya és apa között.

Az udvarhelyszéki babahordozós csoport eszközei kezdetben az édesanyák gyerekeinek a kinőtt eszközeiből álltak, majd az évek során BGA ZRT és SZKA pályázatokból és sok-sok édesanya által adományozott, ergonómikus eszközökkel bővült. 
2015-ben megfogalmazódik az igény egy Hurcis csoport útjára indítására, a hiteles babahordozás népszerűsítéséért. A kezdeti havi Hordozós találkozók alkalmával a babahordozás iránt elköteleződött, önkéntes édesanyák összegyűltek az érdeklődőkkel, különböző eszközöket mutattak be és más édesanyák eszközeivel is ismerkedtek a résztvevők. 

2018-ban az önkéntes édesanyák, csoportvezetők elvégezték a Clauwi hordozási tanácsadói képzést, mely után útjára indult a Hordozós kölcsönző, melynek célja, hogy megismertesse, megszerettesse a családokkal a baba hordozást, továbbá, hogy vásárlás előtt segítse a családokat a megfelelő, egészséges hordozóeszköz megtalálásában.
Több mint három éve költözött az udvarhelyszéki Anyák Egyesület a Civil Központba, a Kossuth Lajos utcába, ahol az önkéntes édesanyák lehetőségeikhez mérten, heti rendszerességgel várja a azokat a családokat, akik kipróbálnák a babahordozást, vagy a megfelelő babahordozó eszközt keresik újszülött vagy kisbabájuk hordozására. 
Egyesületünk kölcsönzőjében közel 50 babahordozó eszköz kipróbálására van lehetőség, mely eszközöket pályázatokból és a családok általi adományokból sikerült beszerezni. 

Jelenleg:

  • 26 db formázott csatos hordozó
  • 18 db szövött kendő
  • 7 db egyéb formázott hordozó (pl. félcsatos)
  • 11 db karikás kendő
  • 2 db hordozós védő (hidegebb időben felcsatolható kívül a hordozóra)
  • 8 pár pántvédő
  • 2 db hordozós pulcsi
  • 1 db hordozós kabát
  • Több lábszárvédő

Igyekszünk felmérni a baba fejlődési szintjét, a család szükségleteit, anya/apa testalkatát. Mindezek függvényében ajánlunk egy számukra megfelelőnek tűnő hordozó eszközt. Helyben sor kerül a kipróbálásra, beállításra. Szövött kendő esetében kötés igazítás igényelhető, helyben szövött kendőbe való kötés tanításra nincs lehetőségünk, hiszen  ez egy hosszabb, összetettebb folyamat. A személyes hordozási tanácsadás igényelhető, előzetes időpont egyeztetéssel. hordozási tanácsadóval. Ezeken kívül lehet hozni a kölcsönzőbe újon vásárolt eszközt, melyet segítünk beállítani, személyre szabni.

Facebook csoport: Babahordozas

Hordozási tanácsadás
megtalálni a családodnak a megfelelő eszközt

Hadnagy Ágnes vagyok, a ClauWi hordozóiskola által képzett hordozási tanácsadó, gyógytornászként szívügyem a babahordozás ismertetése és helyes hordozás oktatása. 

Az egyéni hordozási tanácsadás a család otthonában vagy a hordozási tanácsadó és a család által kiválasztott helyen történik. A tanácsadás 1,5 -2 órát tart, igény szerint alakítva, a csalás ritmusára hangolódva. A tanácsadás biztosítja a számotokra megfelelő eszköz kiválasztását és annak helyes használatát.

A tanácsadás egy előzetes egyeztetés alapján történik, itt jelentkezhetsz rá: Jelentkezés

Debreci Orsolya vagyok, az udvarhelyszéki  Babahordozós csoport tagja több mint hét éve. Két gyerek anyukája (3,5 és 7), mindkettőt hordoztam és emellett önkéntesen folyamatosan aktív tagja vagyok a csoport működésében. Szívügyemnek tekintem, hogy minél több családhoz eljusson a hordozás élménye. Hiszem, hogy rengeteget segíthet a hétköznapokban egy megfelelően kiválasztott eszköz. Elhivatottságommal, tapasztalatommal és segítő szándékommal igyekszem minél több családnak segíteni.