Flashmob a Down-szindróma Világnapján

„Ha belelátnánk egymás szívébe és látnánk egymás küzdelmeit, azt hiszem finomabban, több szeretettel, megértéssel, tisztelettel és gondoskodással bánnánk egymással.”
(Marvin J.Ashton)
 
Az udvarhelyszéki anyákat és családjaikat segítő Anyák Egyesülete az idei évben is folytatni szeretné a tavaly elkezdett és nagy sikernek örvendő érzékenyítő és figyelemfelkeltő kampányát „Ugyanolyan, mint te” címmel, 2024. március 21-én, a Down-szindróma világnapján, mely a tavaszi nap-éj egyenlőség napja is.
💛💙 16 Down-szindrómás gyereket nevelő családdal közösen folytatjuk a tavalyi évben elkezdett kampányt, melynek célja megmutatni, hogy a Down-szindrómás gyermek és felnőtt is „Ugyanolyan, mint te”, hogy mind ugyanolyanok vagyunk, még akkor is, ha mindannyian kicsit másban és másképp különbözünk. Ahogy a tavasz magával hozza a természet megújulását, a virágok különböző színekben pompáznak, éppúgy, ahogyan mi, emberek is. Mi is mind különbözőek vagyunk és mégis egyformák és ez így szép.
💛💙 E nap legfőbb célja, hogy növelje a megértést és felhívja a figyelmet a Down-szindrómával élők színeire, szépségeire, problémáira, és a bennük rejlő lehetőségekre is, a szép és nehéz, mégis mosollyal, kihívásokkal, csodákkal teli életükre, hogy méltósággal és a társadalom aktív tagjaiként élhessenek teljes életet.
💛💙 Ebben az évben együtt táncolunk a Down-szindróma Világnapján!
💛💙 Csatlakozz a flashmobhoz 2024. március 21-én 15:30 órakor Székelyudvarhelyen a Patkóban, a „SzerethetŐk” foglalkozás dalaival, és mutassuk meg a világnak, hogy elfogadjuk és befogadjuk a Down-szindrómás embereket!
A program:
💛💙 15:30 óra – Gyülekező a Patkóban.
💛💙 15:40 óra – Flashmob Tamás Edith gyógytornász vezetésével
Gyere el te is!!!