Megvalósult a Csoóri Sándor alap támogatásával

A Dobbantó Néptáncegyüttes, amatőr felnőtt tánccsoportként alakult 2016-ban, a homoródmenti közösség, a helyi néphagyományok a népzene, a néptánc megőrzéséért. Fő céljai között szerepel a homoródmenti, az erdélyi kultúra-hagyományok megismerése, megismertetése, támogatása, a közösségi szellem megerősítése. Heti rendszerességgel tartják a próbáikat szakoktató vezetésével. Felléptek 2018-ban Zsámbékon, szintén 2018 a Szentendrei Skanzenben a Pünkösdi ünnepség megnyitóján, ahol udvarhelyszéki és marosszéki táncokat mutattak be. 2019-ben meghívott fellépő vendégek voltak Városfalván a Csillagvirág gyermektánccsoport 10 éves évforduló ünnepségén.
Hagyományteremtő jelleggel Őszi kosarasbált szerveznek 2019-től, mely 2022 őszén nagy sikerrel megvalósult a Csoóri Sándor alap támogatással.
A projekt megvalósítása révén közvetlen 14 táncost érintett, akik a heti rendszerességgel megtartott próbák, oktatási tiszteletdíján kívül 3 db női mezőségiruhát és 7 db férfi mellényt valósítottak meg a Csoóri Sándor Alap támogatásával. Ezen kívül a csoportnak sikerült elmélyítenie a tudását a mezőségi táncokról, így nagy örömünkre szolgált, hogy a homoródmenti közönségnek a koreográfiának megfelelő viseletben sikerült bemutatni a mezőségi viseletet, táncot és népdalokat, melyet a Csoóri Sándor Alap támogatása segítségével. Ezen kívül elkezdték a magyarpalatkai táncok elsajátítását.
Pályázatunk megvalósítása, azért fontos, mert a mai rohanó világban néphagyományaink egyre inkább feledésbe mennek, ezért alakult meg 2016-ban a homoródmenti Dobbantó, vidéki, felnőtt néptánccsoport, hogy Kodály Zoltán zeneszerző szavait megfogadva, segítsen megmutatni a közösségnek, hogy „a zene mindenkié”.
Köszönjük a Csoóri Sándor Alap támogatását!